Ranschburg Jenő gyermekpszichológus elé tártuk az anyák leggyakoribb kétségeit, amik a baba születése után jelentkeznek.
A Ranschburg Jenővel készített interjú a Kismama magazinban 2008 augusztusában jelent meg.
- Vágjunk a közepébe! Sok anyát felkészületlenül ér az első gyerek születése. Áradnia kellene a boldogságnak, helyette viszont elborítanak a kétségek! Mert a csecsemő nem úgy működik, ahogy vártuk, nem olyan elégedett, nem annyit alszik, sokkal többet sír.
- A baba nem olyan ajándék, aki csak örömet szerez. A szülői szerep a szó legtisztább értelmében szolgálat. Az első hat-nyolc hónap a csecsemő igényeinek feltétel nélküli kielégítéséről szól. Ezzel nem lehet elkényeztetni, ez nem majomszeretet! Ha megkapja ebben a fontos fejlődési szakaszban, amit kér, két-három éves korára tündéri, bűbájos gyerek lesz belőle! A stabilitás, a biztonság érzését ugyanis az adja neki, ha elfogadják, szeretik olyannak, amilyen. Egyébként tény, hogy a sokat hordozott, kézben tartott baba háromévesen lényegesen ritkábban kéredzkedik kézbe, mint az, akinek ezt az igényét csecsemőkorában nem elégítették ki.

Sajtóközlemény - 2010-ben már harmadik alkalommal lesz Nemzetközi Babahordozó Hét szerte a világon, így Pécstől Miskolcig, Győrtől Csíkszeredáig is. A rendezvényeken a babahordozásé, a kötődő nevelésé, a válaszkész gondoskodásé és a természetes babagondozásé a főszerep.
Csodálatos újszülött- és csecsemőkori képességek, ezek megőrzésének és kibontakoztatásának gyakorlata
Gyarmati Andrea előadása a “Gyermekek és felnőttek a rózsa alatt” konferencián 2007. augusztus 11-én Kácson.
Az előadás innen letölthető