Perinatális Közhasznú Egyesület

Bevezetés: Mire van szüksége a csecsemőnek?

Erikson szerint a csecsemő első életéve a bizalom vagy a bizalmatlanság kialakulásáról szól. Azok, akiknek alapvető szükségleteiről gondoskodnak, megtanulnak bízni gondozóikban és a világban. Akik nem részesülnek kielégítő gondoskodásban, bizalmatlanná válnak. A csecsemő attól függően alakítja ki magában a képet, hogy a világ biztonságos hely-e, hogy az anya viselkedése mennyire felel meg a szükségleteinek. A szükségletek kielégítése tehát nem csak a csecsemő túlélése, hanem lelki egészsége szempontjából is alapvető fontosságú. A csecsemőkorban átélt gondoskodás az ember egész életre szóló lelki útravalója.

Ritkán merül fel a kérdés, hogy melyek is valójában ezek a szükségletek. Többnyire a táplálék iránti igényt tartják a legfontosabbnak (lásd Freudnál az első életév mint orális szakasz), de nincs vita a meleg, a mozgás, a társas együttlét és a pihenés iránti igények kulcsszerepéről sem. Egy szükséglet azonban ritkán kerül szóba: az ürítés. Gyakran az ürítést nem is mint szükségletet, hanem elsajátítandó és kontrollálandó készséget értelmezzük – de vajon nem rejtett etnocentrizmus húzódik-e emögött a vélekedés mögött?

Az antropológus Liedloff a dél-amerikai yequana törzset megfigyelve dolgozta ki kontinuitás elméletét, mely szerint ahhoz, hogy a csecsemő optimálisan fejlődjön fizikailag, mentálisan és érzelmileg, szüksége van azokra a tapasztalatokra, amelyekhez fajunk az evolúció során alkalmazkodott. Ezek közé tartozik az állandó testközelség, a hordozás, az együtt alvás a szülőkkel, az igény szerinti szoptatás és a jelzéseire történő azonnali és értékítéletmentes reagálás. Fajunk evolúciója során az embercsecsemők mindebben évezredeken át részesültek: azok a felnőttek tudták felnevelni utódaikat, akik így gondoskodtak róluk és azok a csecsemők maradtak életben, akik ki tudták fejezni az igényeiket. Az éhséggel kapcsolatban pl. eszünkbe sem jutna kétségbe vonni, hogy a csecsemő lényegében születésétől fogva kompetensen és adekvátan jelez, de a táplálkozás másik végpontjával, az ürítéssel kapcsolatban ezt sokan hihetetlennek tartják. Más kultúrákban az a hihetetlen feltevés, hogy az anya nem érti a gyerek ürítési jelzéseit. A nyugati típusú társadalmakban az ürítés az egyetlen terület, ahol a gyereknek szóban kell megfogalmaznia és logikailag kell megértenie a szükségleteit – különben nem hiszünk neki.

Az ürítésről vallott kétféle felfogásnak nagyon különböző következményei vannak a csecsemőgondozás és a gyereknevelés szempontjából. Ahol az ürítés szükséglet, ott a csecsemők jelzik ezt és a szüleik a jelzésre reagálnak. Ahol képesség, ott a csecsemők megtanulják, hogy a zsigeri érzetekre nem kell figyelni, az azokról való kommunikációnak nincs terepe. A szülők pedig megvárják, míg a gyerekek elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy felnőtt oldalról magyarázzák el nekik és értessék meg velük saját szükségleteiket. Az a tény, hogy az ember pszichoszociális fejlődésével és a kötődéssel foglalkozó olyan jelentős szakemberek, mint Erikson vagy Ainsworth az előbbi felfogást valló kultúrákat tanulmányozott (Erikson a sziú indiánoknál, Ainsworth Ugandában) arra utalhat, hogy talán többről van itt szó, mint szemantikáról vagy biológiáról: A két felfogás két világot teremt. Dolgozatom erről a két világról és találkozásukról szól.

A tanulmány teljes szövege innen letölthető.