Együtt alszik a család

Az együtt alvás, amit nevezhetünk „társas alvásnak” vagy „családi ágynak” is, egy, a nyugati társadalmakban még mindig félve felvetett szülői gyakorlat. A legfrissebb kutatások azonban erős érveket találtak a gyermekünkkel való együtt alvás előnyeire vonatkozóan. A támogató kutatási eredmények és az együtt alvás kulturális megítélésének megváltozása ellenére azonban a téma még mindig könnyen feszélyezettséget szül a gyerekes szülők körében.

Érett az ovira?

"Már unatkozik otthon, biztos jobb lesz neki az oviban." "Miért nem adod óvodába, úgy sokkal önállóbb lesz!" Mikor igaz, mikor nem ez a két játszótéri mondat?

Így könnyebb, mint háton szülni!

Ha megnéztek egy szülésről szóló tévéműsort, vagy bármilyen filmet, a nők nagy része a hátán fekve próbálja kinyomni a babát. Akár teljesen fekvő, akár felpolcolt pozícióról van szó, a legtöbb nő azt hiszi, hogy ez az egyetlen módja a gyerekszülésnek. Pedig az igazság az, hogy ez a legkevésbé alkalmas testhelyzet a kitoláshoz.

10 dolog, amibe beleszólhatsz a szülőszobán


Ha felkészülsz, és közlöd az igényeid, nagyobb esélyed lesz, hogy úgy szülj, ahogy neked a legjobb.

Talán nincs is minden kismama tudatában annak, hányféle részletre, apróságra gondolhatna a szüléssel kapcsolatban, és pontosan milyen részletekre kellene kiterjednie a tervnek.
Íme a fő szempontok, amelyekről érdeklődni, gondolkodni és dönteni érdemes:

10 lehetőség, hogy megúszd a császárt


A császármetszés csodálatos dolog, életeket menthet, ha valóban szükség van rá. Ám előfordulhat, hogy szülészeten alkalmazott módszerek vezetnek a műtéthez. Van, ami elkerülhető.

Baba-közelben, kételyek között

Sződy Judit

Ahogy megérkezik a kisbaba, az anya magányossá, kiszolgáltatottá válik. Szétfeszít a kétely: felvegyem? Elkényeztetem? Kinek van igaza? Azok az anyák mernek több gyereket vállalni, akik úgy érzik, hogy számíthatnak családjukra, rokonaikra, barátaikra. A SOTE kutatásának leginkább mellbevágó eredménye, hogy a kétezres évek elejétől radikálisan csökken a kisgyerekes anyákban a társas támogatottság érzése.

Aranyórák: a születés első órái

Szénási Kornélia

Anyák, akik előzőleg lemondtak gyermekükről, hajlamosak voltak meggondolni magukat, és a babát mégis megtartani a szülést követően együtt töltött egy-két órának, az ún. aranyóráknak köszönhetően.

Kötődő nevelés: az őserdőből tanultuk

Volt egyszer egy fiatal lány, aki két és fél évet töltött venezuelai indiánok között. Tapasztalatai alapjaiban rengették meg a gyereknevelésről vallott nézeteinket.

Majomszeretet és kényeztetés

Ranschburg Jenő gyermekpszichológus elé tártuk az anyák leggyakoribb kétségeit, amik a baba születése után jelentkeznek.

A Ranschburg Jenővel készített interjú a Kismama magazinban 2008 augusztusában jelent meg.

- Vágjunk a közepébe! Sok anyát felkészületlenül ér az első gyerek születése. Áradnia kellene a boldogságnak, helyette viszont elborítanak a kétségek! Mert a csecsemő nem úgy működik, ahogy vártuk, nem olyan elégedett, nem annyit alszik, sokkal többet sír.

- A baba nem olyan ajándék, aki csak örömet szerez. A szülői szerep a szó legtisztább értelmében szolgálat. Az első hat-nyolc hónap a csecsemő igényeinek feltétel nélküli kielégítéséről szól. Ezzel nem lehet elkényeztetni, ez nem majomszeretet! Ha megkapja ebben a fontos fejlődési szakaszban, amit kér, két-három éves korára tündéri, bűbájos gyerek lesz belőle! A stabilitás, a biztonság érzését ugyanis az adja neki, ha elfogadják, szeretik olyannak, amilyen. Egyébként tény, hogy a sokat hordozott, kézben tartott baba háromévesen lényegesen ritkábban kéredzkedik kézbe, mint az, akinek ezt az igényét csecsemőkorában nem elégítették ki.

Ti együtt alusztok a gyerekkel?

Manapság a Föld legtöbb országában teljesen természetes az együtt alvás. Dél-Európa nagy részén, Ázsiában, Afrikában, továbbá Közép- és Dél-Amerikában bevett gyakorlatnak számít.

Oldalak

Feliratkozás Perinatális Közhasznú Egyesület RSS csatornára